|
Az elit alakulat (Band of Brothers)
A háborús filmek nem szoktak megfogni. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, hogy valamikor voltak ennyire bátor emberek, akik értünk harcoltak, és mi soha, de soha nem tudjuk visszafizetni nekik. Erről forgatni vagy azt jelenti, hogy a készítő is hasonló problémával küzd, vagy pedig az én lelkiismeretemre hat, mintha azt mondaná „oké, nem voltál ott, de ha a filmemet se nézed meg, akkor tutira a pokolra kerülsz.” ![]()
A történet végigmegy az egész második világháborún, kiképzéstől a leszerelésig. Nagyon nem kellett szemezgetni, hogy hősmatériát mutassanak az amerikai nagyhasú TV nézőknek, mert az ejtőernyősök ténylegesen a legkeményebbek voltak, és sikereik elismeréseképpen mindig őket vetették be elsőnek. Még mikor Patton jött segíteni nekik, mert élelemtől, lőszertől, orvosi felszereléstől, és megfelelő ruhától elzártan tartották magukat az ellenséges front mögött, akkor is beszóltak a CNN-nek, hogy „anyátokat kellett megmenteni, mi faszán elvoltunk”. Hiába, egyszerűen muszáj imádnod az HBO-t. ![]()
És itt jön a sorozat igazi csalogató ereje a korhűségen túl. Ezek őrültek. Ténylegesen őrültek, akik mindig az első sorban futnak, golyók fütyülnek el a fejük mellett, de leszarják, amíg el nem találták őket. Akkor is csak csínján a morfiummal, mert valakinek jobban szüksége lehet rá. A sebesült katonák nemhogy maradnának gyógyulni a korházakban, inkább megszöknek, hogy újra „a férfiakkal legyenek”. Az első részben még siránkozik is valaki, akit éppen meglőttek, hogy csak most jött, és reméli, nem küldik haza ezzel a sebbel. Apró elgondolkoztató tény, hogy a WW2 idején egy halottra 50e golyó jutott, mert senki nem merte kidugni a fejét, csak tüzelt arra, ahol az ellenséget sejtette. Akkor már nem is olyan furcsa, hogy jó 20-30% halt meg „baráti tűzben”.
11 komment
![]()
Vélemény, óhaj, sóhaj: No HTML, a linkek alá lesznek húzva. Az email cím megadása kötelezõ, de nem fog látszani. Halál a spammerekre, éljen a forradalom. |
én azért még a képi világát is kiemelném! a kézi kamerával és a néhány helyen szinte feketefehér képekkel nagyon erős atmoszférát teremt, aminek a hatásátol én nem tudok szabadulni egy jo ideig... és amugy igen, tény, h kiemelkedő alkotás, nem minden nap jön szembe egy ilyen...