A főhős drámai kilábalása valamilyen szenvedélybetegségből mindig hálás téma. A közönség lemészárolhat pár csomag papírzsepit , elmerenghet az életen és az önkeresés dilemmáján. Na de mi van, ha a szóban forgó főhős történetesen egy bérgyilkos? Nehéz megértően bólogatni, amikor arról mesél, hogy alkoholizmusa tönkretette a munkáját és a "Családját". Mindazonáltal jól pörgetve ezt az alapszituációt igencsak pofás és szokatlan fekete komédiát lehet összehozni, ahogy ez a You Kill Me esetében nagyjából sikerül is.

Frank (Ben Kingsley) kisvárosi mafia alkalmazásában álló bérgyilkos, elismert szakember, iddogálását is elnézik, ám egy nap elalszik munka közben. A célpont meglép, Frank főnökénél pedig betelik a pohár és elzavarja az anoním alkoholistákhoz. Mizantróp hősünk elindul a javulás rögös útján, rendes munkát, barátot (Luke Wilson) és barátnőt (Téa Leoni) talál, ám eközben odahaza a konkurencia nyomulni kezd és a józan Frankre nagyobb szükség lesz mint valaha...

E rövid ismertető alapján gondolom rögtön feltűnik néhány erős nyújtás a sztori érdekében - a megbízhatatlan bérgyilkosokat nem pátyolgatják, az alkoholista öregemberek nem jönnek össze fiatal szőkékkel. Szerencsére a filmet és a karakterek attitűdjét áthatja egy jókora adag önirónia és kiégettség, mintha csak azt mondnák, "ennek is van annyi értelme, mint bármi másnak az életben". És valóban, nem akadunk fent ezeken, viszont a stílusok súrlódása már bántóbb, a You Kill Me sem tudja letenni a voksát amellett, hogy nevettetni, vagy ríkatni akar. A film inkább jó pillanatokból áll, egy-egy eltalált pillantásból vagy mondatból, no meg a fanyar humorból, maga a cselekmény nem kimondottan gördülékeny.

Ben Kingsley nem okoz meglepetést, szemmel láthatóan rászabták a megfásult bérgyilkos szerepét, az már nem az ő hibája, hogy nehéz azonosulni a karakterrel. Luke Wilson nem kap sokat a forgatókönyvtől, Téa Leoni is a tőle megszokott hűvös nőt hozza, bár nem tudnék rosszat mondani egyikőjükről sem. Remekül passzolnak viszont Frank zavaros világába és ez teljesen elég. Ja, a rég látott Bill Pullman is feltűnik, hogy egy cool seggfejet alakítson.

A You Kill Me jó film, de sajnos nem tökéletes. John Dahl rendező továbbra is a Pókerarcokról lesz ismert, nem erről.
A trailer inkább a vígjátéki aspektusra koncentrál, csak szólok, hogy ne az alapján ítéljetek.

Egy kis fejtörő hétvégére: az IMDb plot keywords-öket ajánl minden filmhez, vagyis kulcsszavakat, amik jellemzik a cselekményt. Kinéztem egy klasszikust, bevágtam a kulcsszavait, tessék kitalálni ezek alapján, hogy miről van szó.

•    Battle Of The Sexes
•    Fantastic
•    Fish Out Of Water
•    Insurance Agent
•    Time Travel

Ha az első öt nem lenne elég, a 'tovább' után található a többi... várjuk a megfejtéseket, tippeket, csalni nem ér. A megoldással holnap jövök.

Tovább »

A mesék hősei köztünk élnek. Nem hiszed? Látogass el New York legeldugodtabb szegletébe - ha sikerül valahogy túljutnod az álcázó bűbájokon, megpillanthatod Mesevárost. Rögtön kukkants be a polgármesteri hivatalba és érteni fogod miről beszélek - a talpra esett alpolgármester nem más, mint Hófehérke, a takarítást a méla Békakirályfi végzi, a seriff posztját pedig a mogorva Ordas Farkas tölti be. De belefuthatsz itt az egyszerű lakókba is, a hintaszékében békésen kötögető mézeskalács kunyhós boszorkányba, a szoknyavadász Jóképű Hercegbe, az éppen turbékoló vagy veszekedő Szépségbe és Szörnybe. A kevésbé emberszerű meselényekkel a közeli Farmon találkozhatsz - Teknős és haverja, a Nyúl, a Három Kismalac, óriások, sokfejű sárkányok és megannyi fura szerzet éldegél itt békességben.

Idillinek tűnik? Ez csak a felszín... Meseváros minden lakójára sötét tragédia árnyéka vetül. Nem közénk születtek és nem is vakációzni jöttek a világunkba. Háborús menekültek ők, maroknyi túlélői az Ellenség véres hadjáratának. Sok-sok évvel ezelőtt egy titokzatos hadúr förtelmes goblin-seregével sorra leigázta Mesevilág országait. Akiknek nem sikerült átcsusszaniuk a halandók földjére, azokra rabszolgasors várt, vagy rosszabb.

Meseváros látszólagos békét élvez, de az Ellenség nem adta fel, hogy igájába hajtsa az összes létező mesefigurát...

Bill Willingham író fejéből pattant ki a Fables ötlete, amit a DC Comics felnőtteknek szóló Vertigo részlege ad ki, immáron több, mint öt éve. Ez idő alatt a kreatív team bezsákolt hét Eisner díjat - egyet a Legjobb Új Sorozat, hármat a Legjobb Sorozat és hármat a Legjobb Borító-festő kategóriában. Bizony, a Fables korunk egyik legnagyszerűbb grafikus szériája, biztos helye van az örök klasszikusok között.

A mai világban élő mesehősök sztorija hihetetlenül lebilincselő - mindenki által ismert legendák elevenednek meg, friss és szellemes formában, kalandjaikkal újabb mítoszoknak adva életet. A Fables legzseniálisabb húzása, hogy nem otrombán modernizál, újraértelmezi a klasszikus figurákat, de végig hű marad az eredeti mesék kifinomultságához. Nem elég, hogy ilyen nehéz feladatot valósít meg Willingham, még lazán ugrál is a zsánerek között - felváltha olvashatunk krimit, szappanoperát, politikai allegóriát, horrort, fantasyt... minden veterán és kezdő író szégyen nélkül belesárgulhat az irigységbe a Fables sokszínűsége láttán.

Természetesen a Fables nem lenne teljes gyönyörű külső-belső grafika nélkül. A rajzokat Mark Buckingham és mások szolgáltatják, minden panelük tökéletesen fedi az aktuális hangulatot. A borítók James Jean munkái és hát már pusztán ezekért megérné kiadni a füzetenkénti vételárat. Ezen a linken megtekinthető mind: Fables borítók.

A sorozat sikere 2006-ban életre hívott egy testvér-képregényt is, a Jack of Fables-t. Ebben a legendás bajkeverő, az égig érő paszuly megmászásáról elhíresült és Mesevárosból száműzött Jack kalandjait olvashatjuk. Szintén Willingham, szintén Fables színvonal, de ez inkább a humorra és főhőse egójára koncentrál. Az 1001 Nights of Snowfall pedig egy külön kiadvány, amiben Hófehérke Meseváros korai életéből ad elő sztorikat egy arab szultán szórakoztatására (és a kivégzés elodázására).

A Fables meghatározó képregényes élmény, kötelező olvasmány, ha valakit érdekel az alapvető műveltség ezen a téren. Pusztán csak érdeklődőknek is tudom ajánlani, igaz, már túl van a 60. részen, de ha valami nagy falatra vágysz, ennél finomabb nem sok akad.

Az első füzetet ingyen letöltheted és elolvashatod: Fables #1 (.pdf)

1999-ben még szkeptikusokat is hatalmába kerítette a világvége-hangulat, ilyen vagy olyan formában, de találtak logikus magyarázatot, hogy csatlakozhassanak a kollektív tudatalatti pánikhoz. Mi lesz ha átlépünk az új évezredbe? Hová tartunk? Nem a repülő kocsik és holdbázisok izgatták a futuristákat, nem is a nukleáris sivatagban vízért marakodó túlélők réme, hanem a "láthatatlan" technológia rohamos térnyerése. A virtuális valóságok témája mindig is valahol a tudományos fantasztikum és a kézzelfogható határán egyensúlyozott, éppen ezért tökéletes kiindulópontot adott az ezredforuló egzisztencialista sci-fijeinek. A legtöbben, és talán érthető módon, csak a Mátrix hatalmas sikerére emlékeznek, de akadtak más, hasonló témájú, valóságot megkérdőjelező filmek is (eXistenZ, Dark City), mind nagyon élvezhető és elgondolkodtató alkotás, de a Watchowski tesók forradalmi akciódömpingje mellett méla szájtépésnek tűntek. A Tizenharmadik emelet is egy ilyen film.

Tulajdonképpen egy körmönfont krimiről van szó, egy gyilkos utáni hajszát követünk nyomon. Az áldozat Hannon Fueller (Armin Mueller-Stahl), egy vezető számítógépes cég főnöke, az elkövető minden jel szerint helyettese, Douglas Hall (Craig Bierko), bár ő semmire sem emlékszik. A indíték: Fueller felfedezett valami végzetes titkot az általuk kifejlesztett, tökéletes élményt nyújtó valóság-szimulátorral kapcsolatban.

Douglas Hall a főhős, aki próbálja tisztázni magát, nyomok után lohol a virtuális és a földi valóságban is, miközben mindkettő a feje tetejére áll. Mindez nagyon szépen van adagolva, kellő felvezetéssel és lendülettel. A hangulat sem botlik meg a saját lábában, pedig sötét és steril felhőkarcolók a szimulált 1930-as évek mellett elég kontrasztosak. A színészekre sem lehet panasz, Bierko és Mueller-Stahl-hez még csatlakozik Gretchen Mol, Dennis Haysbert (Palmer elnök a 24-ből) és Vincent D'Onofrio.

Akkor mi a gond? Sajnos a tizenharmadik emelet nincs túl magasan, nem kell tátott szájjal merednünk az égre, mert a betonbiztos alapra már nem mertek építeni - remek kérdéseket vet fel, rátapint a komoly dolgokra, de nem foglalkozik velük, lábjegyzetként végzik a nyomozás aktáiban. Csak ront a dolgon, hogy a nyolc éves film "nagy fordulata" mai szemmel nézve kiböki ház oldalát, kábé az első negyed órában felmerült bennem a lehetséges csavar, aztán "á, ezt úgyse játszák meg, túl elcsépelt". Talán nem a film hibája, csak túl sok hasonló témájút láttam, bár az is igaz, hogy premierjekor a kritikusok sem voltak elájulva tőle.

A 13. emelet mellesleg Daniel F. Galouye Simulacron-3 című regényének feldolgozása, amerikai-német koprodukció. Egy élvezhető és intelligensnek tűnő sci-fi thriller némi romantikával, a negatívumok ellenére is könnyű szívvel tudom ajánlani egy esős délutánra, vagy késő estére. Ha tetszett, akkor érdemes lecsekkolni a társait - Dark City, eXistenZ, Mátrix (csak az elsőt).

Megint nagy hullámok kavar egy kis film - akárcsak tavaly a Little Miss Sunshine, a Juno is az ismeretlenség homályából tör elő olyan pusmogásokkal, hogy az év legjobb filmje, csak még nem tudnak róla. Kevesek látták még, de ők esküsznek rá, az IMDb százegynéhány szavazója 9.5-re értékelte, a Rotten Tomatoes-on hét kritikus ítélte oda a díszes 100%-ot. A Thank You For Smoking rendezőjének új független filmje, tehát ha marad a stílus akkor lesznek szép, élénk színek és pörgős vágások, szellemes beállítások.

A sztori: A címszereplő tinédzser, Juno (Ellen Page) hirtelen felcsinálva találja magát, a férfi felelős egy lúzer osztálytárs (Michael Cera). Némi pánik után Juno és barátnője majdani nevelőszülőket kezdenek keresni, akiket Jason Bateman és Jennifer Garner személyében vélnek megtalálni.

Szóval lesz itt elsőosztályú szereplőgárda, alakítások, zene, humor és dráma. Meg persze állandó összehasonlítgatás a Felkoppintvával. Itt a trailer, lehet spekulálni és kötözködni a 'tovább' után. Hype on.

Tovább »

Aludd át a napot, partizz egész éjszaka, maradj örökké fiatal. Vámpírnak lenni jó móka. Az egyetlen hátrány, ugye, hogy ölni kell hozzá, vér nélkül nem megy a dolog. Ezzel a dilemmával szembesül Michael (Jason Patric) is, miután egy lepusztult kaliforniai kisvárosba költözik anyjával és öccsével - a helyi vagányok befogadják, mint újoncot, ám émelyítő másnaposság helyett arra ébred, hogy megindult a vámpírrá válás rögös útján. Vajon sikerül megküzdenie az átokkal és az élőhalott banda karizmatikus vezérével (Kiefer Sutherland), vagy átadja magát a vérvágynak és az örök éjszaka csábításának…?

Jaj, de benéztem ezt a filmet. Valami oknál fogva az a kép élt bennem, hogy egyike azoknak a kísérletező alkotásoknak, amik új oldalról közelítették meg a vámpír-témát, párhuzamként állítva a fiatalsággal és a lázadás korszakával. Nem, sajnos ez egy teljesen súlytalan, komolytalan horror-vígjáték, ami köszönhetően a nyolcvanas évek hangulatának, még csak nem is időtálló.

A csalódás fő oka az unalomig ismert séma: a főhős vámpírrá kezd válni, de elszörnyed a folyamat láttán és kiutat keres, ami a többi vérszopó lemészárlásában tetőzik, ezáltal visszanyerve emberségét. Oké, a forgatókönyv nem jött össze, még mindig lehetne allegorizálni az MTV generáció születésére, a tinédzserek számára örökkévalóságnak tűnő, kilátástalan korszakra, amit felnőtté válásként ismernek - sorry, itt csak egy harmatgyenge utalás van a drogfüggőségre, mint a vérszívás megfelelőjére, de ezt is kábé annyira veszik komolyan, mint a többi aspektust. Kezdetben még egész jól tálalják a horror-elemeket, némileg elvont, nem túl nyilvánvaló természetfeletti elemekkel fokozzák a hangulatot, hogy aztán az egész Disney délutánba forduljon: a főhős kisöccse (Corey Haim) összeáll a helyi képregény-boltban lógó testvérpárral, hogy egy vámpíros képregényt útmutatóként használva vadásszák le és írtsák ki a környék vérszopóit. Ha ettől nem téped ki hajad, akkor a kölykök tenyérbemászó szövegeitől és fizimiskájától biztosan.

1987-ben készült a film és a kor igen sokszor felüti ronda fejét - a zene még hagyján, az el lett találva, de a divat és az attitűd már igencsak megmosolyogtató, helyenként enyhén homoerotikus. A szereplők közül leginkább mindenki kedvenc ügynöke, Jack Bauer (Kiefer Sutherland) emelkedik ki, ő még némileg semlegesen cool tud maradni, viszont elég bizarr, hogy a jól ismert, karcos orgánuma még sehol sincs. A Corey-duó (Feldman és Haim) kiollózásával tudnám egyedül elképzelni a film élvezhetővé tételét, sikerült elérniük, hogy a vámpíroknak drukkoljak a nagy leszámolás alatt. Edward Hermann is feltűnik, a Gilmore lányok nagypapája, és igencsak kilóg a képből, de legalább ő komoly színész.

A film a maga idejében sikeres volt, de szerencsére abban a varázslatos időszakban még ez sem jelentette azt, hogy végeérhetetlen folytatások sorával árasztanak el minket - pedig volt szó róla, még a befejezést is úgy igazították, hogy legyen lehetőség új sztorikra.

Az elveszett fiúk (utalás Pán Péter röpködő, örökifjú társaira) nem annyira szörnyű, csak én lovalltam bele magam mindenféle légbőlkapott elvárásokba. Komolytalan popcorn-horror és tini-vígjáték húsz év távolából, inkább érdekességként tudom ajánlani annak, aki még nem látta.

< trailer >   < IMDb 6.8 >   < rotten tomatoes 74% >   < metacritic 63% >

H.G. Wells klasszikusa mindig is érdekelt, de sosem olvastam a regényt - 1953-as film inkább megmosolyogtatott, mint lenyűgözött, a legutóbbi, Spielberg féle adaptáció sem hagyott túl mély nyomokat bennem. Szerencsére itt a sci-fi eposz legújabb feldolgozása, szigorúan ragaszkodva a könyvhöz, gyönyörűen illusztrált képregény formában és ami a legjobb, teljesen ingyenesen, online olvasható. A Dark Horse kiadó jóvoltából 125 oldalon keresztül elevenedeik meg a földreszállt földönkívüli borzongás Ian Edginton és D'Israeli tolmácsolásában, itt: The War of the Worlds.