Gyerekkorunkban mindenkinek megvan a maga félős filmje. Van akinek a 8. utas, van akinek a Guyver a szuperhős, nekem Az országúti stoppos Rutger Hauerrel.

Hollywood jó szokásához híven nem kockáztat, hanem helyette feldolgoz, mert abból kisebb a bukás. A régiek megnézik, mert látni akarják hova jutott a technika, az újaknak pedig mindig ki lehet találni valamit. Ez a valami esetünkben Sophia Bush lett.

Ha valaki nem ismerné a kislányt semmi gond. Nem szerepelt sok filmben, nincs kiemelkedő színészi tehetsége, és bár jól néz ki, azért mégsem egy Keira Knightly. Mégis, mikor a Van Wilder - Buliszervízben Ryan Reynolds öléből, odaszólt Tara Reidnek, hogy "You must be Gwen. Truckdriver." számomra elsötétült a világ. Ennek oka pedig a hangja, karcos, mint a zombi torkában a homok, az Isten is arra teremtette, hogy sikítson vele.

Visszatérve a feldolgozásra. Annak idején a filmnek egyetlen hibája volt, mégpedig a férfi főhős. A gonosz stoppos valamiért kiszemeli magának, mint lehetséges megszabadítóját a földi lét nyomorától. Csak aza gond, hogy ha Rutger Hauer az ellenfeled, akkor legalábbis Harrison Ford legyél, hogy színen maradhass mellette. Egyszerűen hihetetlen volt, ahogy a nyavajgós srác zuhanyzik, sír, mert elvették a játékmackóját és a néző tudja, hogy valamivel később majd neki kéne lenyomnia a rosszfiút. Ugyanmár.

Ezzel szemben a 2007-es kiadásban kitalálták - és szerintem ők se tudják mekkora ötlet volt -, hogy legyen a nemezis egy lány. Egy belevaló, farmerszoknyás, rekedt hangú, de végeredményben mégiscsak lány. És megvan magyarázva, ha néha elgyengül, évezredekkel jobb a zuhanyjelenet, és általában helyre kerültek az egyensúlyok. Főképp, mivel a stoppost ezúttal egy fokkal kevésbé karizmatikus színész játsza - értve ezt úgy, hogy ha nem vagy Hauer vagy Gary Oldman, akkor te nem vagy Rosszfiú nagy R-el - Sean Bean, aki azért megteszi a maga részét. Őrülten villog a szeme, gonoszul mosolyog, és a hangja sokkal karcosabb a lányénál. Hiába úgy néz ki a reszelős hang ajándék

"You damn right it's a gift" - Jack Black The lord of the piercing

és ez a film jelentősen ráépít.

Mindennel együtt a film kiegyensúlyozattab lett, ami ki tudja, hogy jó-e. Anno épp a gonosz végtelen felsőbbrendűsége tette azzá, ami volt. A script szó szerint ugyanaz, nem változtattak rajta egy betűt se - ha nem számítjuk a he/she változtatást a casting miatt -, szóval én inkább az eredetit ajánlom. Szerintem még mindig kiállná az idő próbáját.

< trailer > < official site > < IMDb 5.1 > < rotten tometoes 21% >

Változott az RSS Feed (Hírcsatorna) linkje, arra kérném a szíves "előfizetőket", hogy használják az újat, lehet kattintani a jobb felső sarokban a szokásos gombra, vagy:

Régi:  http://skar.freeblog.hu/feed

Új: http://feeds.feedburner.com/Cigiszunet

Elméletileg így fogom látni, hányan és hogyan böngésznek hírolvasóról (pl. Google Reader). Vagy felrobban az egész és kezdhetem előlről.

Arigato,

skar 

 Maggie Gyllenhaal a Felforgatókönyv anarchista cukrászlány mellékszerepe előtt még egyszer független filmes főszerepet vállalt Laurie Collyer kezdő rendezőnő Sundance-pénzelt drámájában. Akárcsak a fiatal színésznő hírnevét megalapozó A titkárnő, a SherryBaby is Maggie tehetségére épít, ez a bizalom pedig, mint eddig mindig, kifizetődik - egyszerű és személyes, de emlékezetes és inspiráló filmet láthatunk.

Sherry Swanson (Maggie Gyllenhaal) gyerekkorát elvették a drogok, 23 évesen frissen szabadul a börtönből. Hazafelé tartva optimista álmokat sző az újrakezdésről és régen látott lányáról, ám amint megérkezik, a valóság hidegzuhanyként éri - se lakása, se munkája, lánya pedig elidegenedett tőle. A film Sherry küzdelmeit követi, ahogy megpróbál ismét anya és ember lenni.

Nem tűnik egy nagy koncepciónak az alapvetés, de meglepően sokrétűvé válik a történet, ahogy halad előre a film. Laurie Collyer, aki egyben a forgatókönyv írója is, egy gyermekkori barátjáról mintázta a főszereplő figuráját, aki később börtönbe került, valamint beleszőtte a '60-as évek drogos nemzedékének tapasztalatait, azt a sokkoló életérzést, amikor huszonévesen naponta barátokat temethet el az ember.

Sherry alapvetően idealista lány, aki úgy van vele, hogy letudta a börtönt, a legrosszabbat, ezek után már csak nagyon akarnia kell és minden hipp-hopp rendbe jön. Nem fekete-fehér jellem, vannak szeretnivaló és ellenszenves tulajdonságai, de ahogy küszködik, egyre jobban megismerjük, környezetét és hátterét egyaránt, végül pedig már csak drukkolni lehet neki, hogy ne szúrja el. Az érdem egyértelműen Maggie Gyllenhaal-é, bátor és szenvedélyes alakítása uralja a filmet, mégsem sajátítja ki. Plagiarizálni nem akarok, inkább csak elmondom, hogy szinte minden kritikában úgy emlegetik, mint generációjának legnyersebb, legerőteljesebb és legjobb színésznőjét - a SherryBaby is ennek bizonyítéka.

A címszereplőt félretéve is igen őszinte és egyedi hangvételű filmről van szó, az "újrakezdés-drámák" egyik legjobbika, a rendezőnő majd egy évig foglakozott a témával, ex-drogos és börtönviselt nőkkel beszélgetett arról, hogy milyen a szabad élet hideg valósága egy társadalom által megbélyegzett anyának. Türelem, kitartás és erő a segítségkéréshez, talán ezek a legfontosabb kulcsszavak, amikkel Sherry is szembesül a filmben - anékül, hogy ez tanító jellegűnek vagy érzelgősnek hatna.

Az ilyen típusú történetek Achilles-sarkát is jól lefedték, a befejezést, úgyhogy nálam a SherryBaby nagyon rendben van. Nem egy laza délutáni kikapcsolódás, de megéri megnézni - akit nem hat meg a dráma, annak van sok szex, meg meztelen Maggie (ez figyelmeztetés is annak, akinek inge) és egy kis érdekességként kivételesen nem pszichopata állat szerepben feltűnő Danny Trejo.

< trailer > < official site > < IMDb 6.7 > < rotten tomatoes 70% >